Magányos méhek, rovarok

A "magányos méhek" egy gyűjtőnév, azok a méhek tartoznak ide, amelyek államalapítás nélkül, egyedül nevelik fel utódaikat, tehát bár rokonságban állnak velük, nem azonosak a házi méhekkel és darazsakkal. A családokban élő, telepes méhek és darazsak mellett a beporzó rovarok mintegy 90%-át magányosan élő fajok alkotják. Ezek a néhány milliméterestől a poszméh méretig előforduló, szelíd, nem támadékony rovarok partfalak, fák, talaj lyukaiba falazzák utódaikat. Jelenlétük nagyon fontos a lakott területeken is, mivel faj- és méretgazdagságuk alapvető fontosságú a változatos virágméretű növényfajok beporzásában, amit a házi méhek egy magukban nem tudnak elvégezni.

Sajnos, mint a legtöbb élőlény, a magányos méhek száma is hirtelen lecsökkent az elmúlt 1-2 évtized során. Nyugat-Európában a magányos méhek és a poszméhek védelme manapság igen elterjedt, mondhatni hétköznapi tevékenység. A magányos méhek évenként csak egy generációt nevelnek, és báb alakban telelnek át. Az ide tartozó rovarok fészkelőhelyei igen eltérőek. Különböző lyukakat, repedéseket, nyílásokat, csigaházakat, üreges növényi szárakat használnak fel erre a célra. Mesterséges fészkelőhelyek telepítésével az ide tartozó fajok számát lényegesen gyarapíthatjuk.

Milyen rovarokkal találkozhatunk a méhhotelekben?

Faliméhek

A faliméhek jól formázható anyagból (pépesített növényi anyagok, sár, trágya) maguk készítik ivadékbölcsőiket. Vázként valamilyen már meglévő üreget, növényi szárat, csigaházat választanak. A közönséges kékfejű faliméh (Osmia rufa) olyan csöves fészkeket készít, melyekben a fejlődő utódait sárból készített válaszfalakkal szigeteli el egymástól. A párzást követően a megtermékenyített nőstény kb. 7 mm átmérőjű lyukat keres, melynek alját sárral vagy nyállal elkevert finom talajjal tapasztja ki. Erre helyezi a pollen és nektár keverékéből álló táplálékot és petéjét, melyet a következőtől egy újabb sárfallal választ el. A sárfal így a lárva egyik oldalán szemcsés marad, míg a másikon, a tapasztás miatt simára döngölődik. Ez a felületi különbség segíti a lárvát annak eldöntésében, hogy milyen irányban távozhat a fészekből. A csigalakó faliméh (Osmia aurulenta) csigaházak fészkelője. Nősténye levélpéppel képez válaszfalakat a csigaház spirális belsejében, majd a korábbi példákhoz hasonlóan az így képzett üregekbe egyesével helyezi el petéit.

Szabóméhek

A szabóméhek nevüket fészeképítő tevékenységükről kapták, melyben szabóhoz méltó ügyességgel, a megfelelő állagú növényi levelekből darabokat hasítanak ki rágóikkal, hogy aztán a darabkákat a fészekhez szállítva ezekkel béleljék ki utódaiknak szánt ivadékbölcsőiket. Alkalmas fészkelő helyet találhatnak házaink, kertjeink környékén is, például egy kerti locsolócsőben vagy a falak repedéseiben. Terepi sétáink során találkozhatunk a leveleken hagyott jellegzetes, kör vagy ovális alakú rágásnyomaikkal.

Fadongók

A hatalmas méretű petéikről híres fadongók (Xylocopa fajok) fában fészkelnek. Erős rágókkal rendelkeznek, melyek segítségével üregeiket maguk vájják puhafákba, például nyárba, fűzbe vagy égerbe. Általában hosszú életűek, gyakran megérik az utódok kikelését, mely már a háziméheknél is ismert szocializáció felé vezető út. Ismert hazai képviselőik a gyakori fadongó (X. valga) és a kék fadongó (X. violacea). Fészke egy faüreg, egymás után rakott ivadékbölcsők sorozataival.

Tőrösdarazsak

A termetes tőrösdarazsak ártalmatlanok! Ennek a rovarcsaládnak a tagjai nagy termetűek és látványos megjelenésűek, legnagyobb európai faja, az óriás tőrösdarázs egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja is. Ezek a rovarok nem tévesztendők össze a családi közösségekben élő, a ház körül gyakori és valóban agresszív, jellegzetes fekete-sárga mintázatukkal jól elkülöníthető társas darazsakkal. A tőrösdarazsak is rendelkeznek fullánkkal, ezt azonban (hacsak nem fogjuk meg őket) nem ellenünk használják.

Kőműves méhek

A kőműves méhek nevüket arról kapták, hogy iszapot vagy más „falazó” terméket használnak fészkeik felépítéséhez, amelyeket a természetben előforduló résekben, például kövek repedései vagy más kis sötét üregek között alakítanak ki. Ha rendelkezésre áll, egyes fajok üreges szárakat vagy fában fúró rovarok által készített lyukakat használnak.

Támadnak?

Nem. A családokban élő támadékony fajokkal, például a közismert házi méhekkel és a jellegzetes fekete-srága mintás darazsakkal szemben a magányosan élők még a lakóbölcsők közvetlen közelében sem foglalkoznak sem az emberrel, sem a társ- és háziállatokkal.

A támadékony fajok nem költöznek be a méhecskehotelbe?

Nem, a darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére, tehát a méhecskehotel nem vonzza oda ezeket!

A rovarok, méhek, darazsak ugyanis nemcsak szaporodásra használják a rovarhotelt: kibélelve, a petéiket ide rakják fészek gyanánt. Van, aki áttelel benne (például a katica és a pillangó), van, aki számára táplálék pl. a korhadó fa. Akad, aki eső vagy szél elől húzódik be az üregbe, és van, aki teljesen beköltözik.

Miért fontosak a különböző beporzók?

A változó éghajlati körülmények miatt a beporzásban sokkal jobb, ha nem egyetlen fajra (háziméh) hagyatkozunk, hanem kihasználjuk a természet adta lehetőségeket, és a vad beporzók sokaságának segítségét.